Tudom, ebből a címből talán most sokan arra gondolnák, hogy talán túl maximalista vagyok, hiszen még a nyaralás közben is a munkán jár az eszem.
Én erre azt szoktam mondani, hogy talán igaz, de amíg fiatal vagyok, addig kell maxon pörögni, nem?
Amúgy most van egy kis mentségem is: a szálloda nem volt valami jó. A környék igen, de a szálloda nem. Úgyhogy mikor a családdal a szálláson tartózkodtunk, addig inkább dolgoztam, legalábbis fejben.
A szállodai ágyon (ami sajnos nem volt valami kényelmes) feküdtem a laptoppal, és a netet böngészve véletlenül rátaláltam egy weboldalra, ami bizony azonnal nagyon érdekessé vált a számomra.
A https://szekhelycentrum.hu egy olyan elektronikus platform, ahol a székhelyszolgáltatással kapcsolatban olvashatjuk el az érdekesebbnél érdekesebb infókat.
Eddig is hallottam erről a lehetőségről, de most végre behatóbban is megismerhettem
A székhelyszolgáltatás bár nem volt teljesen ismeretlen fogalom a számomra, de azért részleteiben még nem volt alkalmam megismerni.
A https://szekhelycentrum.hu azonban elképesztően jól körülírta számomra ezt a területet, olyannyira, hogy már ott a szállodában erősen elgondolkodtam rajta, hogy azonnal felveszem velük a kapcsolatot, hogy mielőbb megkezdődhessen az együttműködés.
Végül úgy döntöttem, hogy azért ez mégiscsak egy nyaralás a családommal, így megvártam azt a pár napot, míg haza nem értünk, és csak utána hívtam fel őket telefonon.
A telefonban kedvesek és segítőkészek voltak velem, és a további kérdéseimre is részletes és gyors válaszokat kaptam.
A szerződéskötés szörnyen egyszerű, és nem csak a fővárosiaknak
Én Budapesten élek, így ott a fővárosban kötöttem meg velük a szerződést, ami eszméletlen gyorsan és gördülékenyen zajlott, de ez persze elsősorban az ő szakmai felkészültségüknek volt köszönhető.
Ha te vidéken élsz, nem kell Budapestre utaznod csak azért, hogy elintézd velük a papírmunkát, hiszen számtalan vidéki irodával is rendelkeznek, pont emiatt.
Bármelyik részén is élj az országnak, egészen biztos, hogy lesz a közeledben egy kijelölt irodájuk, hol mindent pont ugyanúgy elintézhetsz, ahogyan azt a fővárosban is tennéd.