Most már hosszú ideje fontolgattuk a párommal, hogy kiveszünk egy hét szabadságot. Nem tudtuk eldönteni, hogy hova menjünk, de abban biztosak voltunk, hogy hotelben akarunk megszállni. Olyan romantikus volt elképzelni, hogy a frissen húzott ágyneműben pihenve, egész éjszaka csak nézzük azokat a gagyi filmeket, amik a hotel tévéjébe vannak programozva. Az ötlet csodásan hangzott és végül mindketten meg tudtunk egyezni abban, hogy az ország melyik részére utazzunk.
Nagyon emlékezetes volt az ott töltött hét. Meglátogattuk a közelben lévő állatkertet, estébe nyúlóan szaunáztunk és többször is beültünk a jakuzziba. Mindketten éreztük, ahogy a munka után maradt stressz szinte elpárolog. Csak feküdtünk békésen a medence mellett, az uborkás szempakolásunkkal. Olyan öröktől valónak tűnt ez a béke és szerettem volna ebben a pillanatban maradni ameddig csak élek.
Semmi nem tart azonban örökké, úgyhogy nekünk is haza kellett indulnunk. Lassan tavaszodott már, én pedig rádöbbentem, hogy nemsokára búcsút mondhatunk a kellemes hűsölésnek. Megoldást akartam találni a nyári forróságra, ami mindig beköltözött a négy fal közé. Mikor hazaérkeztünk, rögtön felmentem az internetre és megpillantottam egy ilyen kiírást: Klíma? Csak megbízható forrásból, természetesen kiszállítással! Bárki kitalálhat ilyen megnyerő szlogeneket, én azonban kíváncsi voltam arra is, hogy meg tudják tartani-e ezeket az ígéreteket.
Rákattintottam a Klíma? Csak megbízható forrásból, természetesen kiszállítással! feliratra és egy Klímaglobál nevű oldalra kerültem. Az egész design letisztult és modern volt. Nem is vártam mást egy klímás helytől, minthogy a fehér színnel operáljon. Ezt a színárnyalatot azonban ne úgy képzeljük el, mint ami kiégeti a szemünket. Az oldalon elhelyezett képek és menüpontok kiválóan ellensúlyozták az alap színt és azt az érzést keltették bennem, hogy egy megbízható és profi helyre érkeztem.
A következő pozitív csalódás a tájékoztató szöveg minősége volt. Látszott, hogy hosszú órákat raktak bele ennek a megtervezésébe. Ez abból tűnt ki a legjobban, hogy sosem untam el magamat és a gondolataim sem kalandoztak el, miközben olvastam. Minden egyes bekezdés valami nagyon fontos kérdéssel kezdődött. Igazából ezek a kérdések bennem is megfogalmazódtak volna a vásárlás folyamata során, így viszont rögtön meg is kaptam a választ rájuk.
Elgondolkozhattam például, hogy milyen klímára lenne szükségem. Két fő fajta van. Az egyik, a mono klíma „csupán” arra képes, hogy egy szobát hűtsön. Ez egy beltéri és egy kültéri egységből áll. Ha azonban az egész házat akarjuk lehűteni, arra is van lehetőségünk egy multi klíma segítségével. Én nem is tudtam, hogy létezik ilyen fajta klíma is, mielőtt még elolvastam volna a tájékoztatót a Klímaglobálon. Elképzeltem, hogy egy ilyen berendezés segítségével milyen egyszerű lenne az egész élet, különösen nyaranta.
Azt is megtudtam, hogy az év melyik részében érdemes klímát vásárolni. Természetesen mindenkinek tavasz végén és nyár elején jön meg az ötlet, hogy nem akarnak minden reggel izzadva ébredni. Ilyenkor nagy hiány szokott lenni szakemberekből és klímákból is, mivel mindenki ekkor akarja beszerezni. Érdemes ezért előre tervezni, például kora tavasszal, vagy még inkább szezonon kívül. Ha így teszünk, azzal biztosíthatjuk, hogy minél hamarabb be lehessen szerelni az általunk választott klímát az otthonunkba.
Végül azt tudom mondani, hogy nem volt átverés a Klíma? Csak megbízható forrásból, természetesen kiszállítással! felirat. Minden ígéretüket betartották és készségesen segítettek a klíma beszerezése és beszerelése alatt végig. Csak ajánlani tudom a Klímaglobál szolgáltatásást.