A recepciósunk nem tudott angolul, segítettem neki egy ötlettel

Marketingesként egy vidéki hotel élén

Nemrég marketingesként egy budapesti hotelben kezdtem el dolgozni. Kisebb hotel vagyunk, annyira nem ismernek minket, így lesz munka a számomra bőven. Turizmus-vendéglátáson végeztem először, ezt követően pedig marketingen szereztem meg a mester diplomámat, így a lehetőség abszolút profilba vágó. Alig várom, hogy nekiveselkedjek a brand építésnek, és kicsit felhúzzam a hotel ismertségét, legalább itt, a környéken!Szerencsére jó alapanyagból kell dolgoznom, úgy érzem. A vidék, ami körülvesz minket, egyszerűen varázslatos! Még mobiltelefonnal is olyan fotókat lehet készíteni, hogy az bármelyik fotó magazinban vagy turisztikai kiadványban megállja a helyét… Sokfelé lehet kirándulni, barangolni… Bájos, természetközeli hely, mégis, az ember nincs teljesen elzárva a civilizációtól. A sétáló utca ugyanis kifejezetten városias, tele hosszan nyitva tartó boltokkal, éttermekkel… Igazi paradicsom!

És a kollégák is nagyon kedvesnek tűnnek mind, egytől egyig. Emiatt bevallom, egy kicsit aggódtam is, mert sok ismerősömtől hallottam munkahelyi rémtörténeteket kiállhatatlan kollégákról. Itt viszont azt éreztem, az első perctől kezdve elfogad mindenki. És ami még kellemesebb csalódás volt, hogy itt mindenki az ügyfelekért, a vendégekért dolgozik! Mindig is szerettem volna olyan inspiratív közegben dolgozni, ahol meg van ez a mindset, ez a hozzáállás. A recepciósokkal is rendkívül gyorsan összebarátkoztam, el voltam ájulva tőle, milyen profin végzik a munkájukat! Ilyen csapattal nagyon könnyű lesz igazán ütős marketing anyagot összehozni, gondoltam magamban. Minden haladt is szépen a maga útján, a terveim olyan szépen valósultak meg, ahogyan azt álmomban sem gondoltam volna. Egyre többen kezdtek el felfigyelni a hotelre, és előbb-utóbb az itthoni vendégek mellett a külföldiek is megjelentek nálunk.

Angol nyelvtanulás online, rugalmas időbeosztásban

A recepciósaink a maguk szintjén nagyon szépen vették az akadályt, némelyikük kifejezetten örült neki, hogy külföldi vendégeink is érkeznek. Így legalább feleleveníthetik a megkopott angol tudásukat, és van kivel élesben gyakorolniuk! Az egyikük azonban a külföldi vendégek körében mindig szótlanabb volt, ezért egy alkalommal elkezdtem beszélgetni vele erről. Mint kiderült, már sok helyen kipróbálta az angol nyelvtanulás online formáit, de eddig nem igazán volt sikerélménye. A munkája miatt ugyanis elég hektikus az időbeosztása, így nem igazán tud csoportos foglalkozásokba becsatlakozni.

Ahogy így elmesélte az élményeit, eszembe jutott, hogy a nyelvoktato.hu csapata remek órákat tart, az angol nyelvtanulás online pedig kifejezetten erősségük. Náluk ugyanis nem egy tanár tart online kurzust, hanem megkapod a tananyagot, és ezt akkor veszed elő és olyan tempóban tudsz vele haladni, ahogyan neked kényelmes. Hányan hagyják abba a tanulást a tanár személye miatt! Sajnos nekem is kiállhatatlan angol tanárom volt a gimiben, és ha az egyetemen nem kapok bátorítást, lehet, hogy a mai napig nem tanulok meg angolul.

Ami szintén az angol nyelvtanulás online formája mellett szól, hogy rengeteg időt meg lehet spórolni vele. Nem kell azon izgulni, hogy előre leegyeztesd az órát az oktatóval például. Vagy hogy a csoporttal szúrsz ki, ha nem érsz oda időben az órára például. Ráadásul ha kicsit messzebb van az óra, akár negyven-negyven percet is elvehet az ember életéből csak az utazás! Pedig ha a nyelvtanulás online történik, akkor ezt a másfél órát akár hasznosan, tanulással is lehet tölteni.

Ahogy látjátok, felsorolni is nehéz, mennyi előny származik abból, ha az ember maga osztja be az idejét. Én azt mondom, haladni kell a korral, és ez igaz az idővel való gazdálkodásunkra is. A mai igények mellett a lehető legkifizetődőbb mód az angol nyelvtanulás online formája. Persze ha van kedv és idő, akkor ezt érdemes később személyes, egyéni, vagy csoportos órákkal is kiegészíteni. De az első lépések elsajátításához tökéletes lehet. Nagyon szurkolok a recepciósunknak, hogy ő is megtalálja a számításait, és hamarosan ugyanolyan magabiztosan kommunikálhasson a külföldi ügyfelekkel, mint a kollégái!