Ha van valami, amit nem értek, hogy lehet szeretni, az a tipikus „hotelreggelis” rántotta. Nekem valahogy jól megfűszerezve, sok egyéb finomsággal együtt sem csúszik igazán, pedig alapvetően nem lehet panaszom azokra a hotelekre, ahol eddig jártam. Általában akkor választottunk hotelt, amikor a reptér vagy vonatállomás közelében volt szükségünk szállásra, minden egyéb esetben inkább apartmanba vagy magánszállásra szoktunk menni – jobban örülök, ha nemcsak egy kis szobánk van (lakosztályt azért nem tudunk bérelni, nem vagyunk annyira eleresztve), és az apartmanban így bátran lehet főzőcskézni is például.
Ha pedig szolgáltatásokról van szó, nincsenek nagy igényeim, nem vagyok az a wellness-es típus vagy ilyesmi, inkább a tisztaság és a design az, amire igazán adok. Szeretem ha modern, mégis otthonos, kellemes megjelenésű egy szálloda – az 50 évvel ezelőtt divatos berendezést valamiért nem preferálom, túl úrias nekem, akkor már inkább legyen játékos vagy letisztult. Szerintem lehet is érezni, amikor egy hotel mondjuk inkább a fiatal korosztályt, akár a külföldi turistákat célozza meg, vagy a tehetősebb réteget. Mint mondtam, én nem ragaszkodom a luxushoz, szóval abszolút elvagyok egy olyan helyen, ahol megvannak a legszükségesebbek. Az ággyal általában úgy vagyok, hogy bár kényelmesek, de soha semmi nem érhet fel az otthoni ágyunk kényelméhez. Ráadásul a legnagyobb szívfájdalmam, hogy ezt a fajta matracot már kivonták a forgalomból, így nem is tudom, hogyan fogunk majd nagyon hasonlót találni, de remélem, hogy sikerül majd.
Több családtagom és barátnőm dolgozott egyébként szobaasszonyként, így tudom, milyen húzós meló. Egyébként is figyelnék arra, hogyan hagyom ott magam után a szobát – nem vagyok az a típus, aki az „úgyis kifizettem” elvén abszolút elengedi magát. Ami még abszolút könnyen belefér, de a szobaasszonynak segítség lehet, azt szívesen megcsinálom. Meg amúgy is azt gondolom, hogy árulkodik rólunk az, hogy mit hagyunk ott magunk után.
Az is sokat elárul szerintem egy emberről, hogy nyitott-e a fejlődésre, szeret-e mindig többet és többet tudni – akár a világról, akár a hivatásáról, vagy bármiről, ami fontos számára.
Nem hiszem egyébként, hogy a papír adja az értéket, hanem az, ha a megszerzett tudást hasznosítani tudjuk – például az aranykalászos gazda képzés az oktatozone.hu-nál egy tipikusan gyakorlatias irány, amivel ráadásul visszatérhetünk gyökereinkhez és a természettel való közelséghez.
Na de tulajdonképpen arról szeretnék most beszélni kicsit, hogy milyen menő dolog az, hogy a felnőttoktatás terén is már ennyi opciónk van. Pláne az oktatozone.hu-nál! Ha azt gondolnád, hogy csak az aranykalászos gazda képzésből választhatsz, akkor nagyon tévedsz, bár szerintem elég izgi ez a dolog is. Ráadásul mivel ehhez a végzettséghez van kötve bizonyos területnél nagyobb földek vásárlása, sokak számára elkerülhetetlen is egyben, hogy aranykalászos gazdává képződjön. Ehhez pedig minden feltétel adott az oktatozone.hu-nál: képzéseik és részképzéseik egyaránt piacképes végzettséget biztosítanak, valamint akár meglévő szakterületünkön képezhetjük tovább magunkat – de érdemes részletesen elolvasni a honlapon, hogy mi szükséges ahhoz, hogy felvételt nyerjünk a különböző képzéseikre.
Persze nem könnyű visszaülni felnőttként az iskolapadba, pláne akkor, ha az ember főállásban dolgozik közben, esetleg még a családja mindennapjait is rendeznie kell. Ugyanakkor az oktatozone.hu-nál tökéletesen tudják, hogy mivel állnak szemben a tanulóik, ezért minden képzést igyekeztek úgy kialakítani, hogy a sűrű hétköznapokba is beilleszhetőek legyenek, ugyanakkor ne nyúljanak túl hosszúra – így átlagosan néhány hónap alatt szerezhetünk meg egy képesítést, ráadásul nem ritkák az online órák sem, így tényleg extrán rugalmas feltételekről beszélhetünk.
Vannak azonban olyan dolgok is, amiket nem lehet elsajátítani a képernyőn keresztül, így az oktatozone.hu kiválóan felszerelt tantermei is rendelkezésre állnak – ráadásul a helyszín kényelmesen megközelíthető, emellett a műhelyek is segítik az ismeretek mielőbbi elsajátítását, és gyakorlati lehetőséget is biztosítanak azok kipróbálására.
Mivel az oktatók több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a területükön és a tanításban, ezért maximálisan hallgatóbarát hozzáállásuk nagy szakértelemmel és tudással párosul, így nyugodtak lehetünk afelől, hogy a legjobbaktól tanulhatunk.
A testvéremtől tudom mindezt egyébként, aki hozzájuk járt képzésre, de a honlapon is szerepel a legtöbb infó, szóval bátran lehet tanulmányozni. Nemcsak az aranykalászos gazda képzés részleteit találjuk meg ezen felül a weboldalon, hanem a további lehetőségek is részletes leírást kaptak. Így például a villamos biztonsági felülvizsgáló képzés is, ami a hatósági képzések között szerepel – egészen pontosan ezt végezte el a bátyám, mégpedig nagyon jó eredménnyel, és végzés után egyből kamatoztatni is tudta az elsajátított tudást.
Apropó kamat: a képzések árai kifejezetten barátiak az oktatozone.hu-nál, úgyhogy érdemes lehet a tudásba fektetni pénzt és időt. Ahogyan én láttam, többszörösen megtérül majd, hiszen igazán piacképes szakmákról beszélünk. Még a logisztikus képzés volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet, így annak az adatlapját is átböngésztem. Ja és érdemes is látogatni az online felületeiket, ugyanis a frissen induló képzésekről úgyis így fognak tájékoztatást nyújtani, szóval csekkoljátok az oktatozone.hu site-ot bátran!
Egyébként bevallom, voltak olyan szakmák is felsorolva, amikről fogalmam sem volt korábban, hogy mit takarnak – nekem ezek elég „fiús” dolgok, bár nem akarok sztereotip lenni, miért ne végezhetné egy lány is ezeket a munkákat? De tőlem nagyon távol áll, az biztos. Azért elolvastam, mit takarnak, hogy ennyivel is, de okosabb legyek. Ha választani kéne, én maradnék az aranykalászos gazda vagy a logisztikus vonalon, utóbbiról talán meg is érné egy papírt szerezni, na és persze tudást.
Jó hír szerintem, hogy már ilyen kényelmesen, korszerű körülmények között képezhetjük magunkat a tipikus tanulmányi időt meghaladva is, akár munka és család mellett. Az oktatozone.hu-nál legalábbis minden körülmény adott ahhoz, hogy piacképes szaktudást szerezzünk néhány hónap alatt, amellyel előnybe kerülhetünk a munkaerőpiacon. Úgy gondolom, manapság érdemes lehet akár több lábon is állni, de választott területünkön is jó ötlet minél komplexebb tudás birtokában lenni.
Remélem, hogy valakinek jól jött az infó, azaz érdemes volt megismertetni vele az oktatozone.hu-t – tanulni jó dolog, és ha azt egy megbízható, profi helyen teheted meg, az még jobb. Még az is lehetséges, hogy majd találkozunk az egyik képzésen…