Amikor a párod kíváncsi, a barátok pedig motorrajongók…

A nyár folyamán végre eljött az a pillanat, amit minden évben olyan izgatottsággal várok, mint egy kisgyerek, ez pedig nem más, mint a nyaralás. Idén egy zalai szállodában szálltunk meg, amelyik szemben van azzal, amihez van is egy kis kötődésem, pár hónapot még évekkel ezelőtt dolgoztam ott. Örültem, hogy ismét ellátogattunk oda, mert sokat változott az évek alatt, ugyanakkor voltak biztos pontok is, az ott megismert barátok. Velük is találkozhattam, ami külön öröm volt. 


Az érkezés napjára beszéltünk meg találkát. Ennek fényében gyorsan kipakoltunk és elfoglaltuk helyünket a szálláson, majd bementünk a városba, találkozni a barátainkkal. Az egyikük motorral érkezett, úgyhogy már meg is volt az első közös téma a férfiak között. Éppen azt ecsetelték, hogy mikortól érdemes lecserélni a gumikat, illetve hol érdemes ezt elintézni, vagy éppen megvenni. Na ennél már én is kicsit jobban odafigyeltem a beszélgetésre, mert sosem árt tudni, hogy ilyen esetben kihez lehet fordulni. A barátunk elmesélte, hogy ő most már többször is rendelt a motortire.hu weboldalról, és eddig minden alkalommal gördülékenyen és hibátlanul zajlott minden, úgyhogy ha valaha ilyen ügyben keresünk céget, akkor őket nyugodt szívvel ajánlja. Természetesen nem akartunk egész este erről beszélni, de láttam a páromon, hogy elindultak a fogaskerekek az ágyában. Este, a szállásra visszaérve már csak az tűnt fel, hogy a motortire.hu-n böngészik. Úgyhogy leültem mellé és együtt nézegettük, hogy eldöntsük, igaza lehet-e a barátunknak. 
Egy biztos, abban igaza van, hogy sok termék közül lehet választani, illetve nagyobb márkanevek is vannak a palettán.

A szűkíthető keresés, ill. a kategóriák segítenek abban, hogy egyszerűbben és gyorsabban tájékozódhassunk a honlapon. Nekünk, újoncoknak ez különösen fontos volt. Azt is észrevettük, hogy részletes leírása van a vásárlási feltételeknek, illetve a szállítási feltételeknek. Ezekből megtudtuk, hogy mi a rendelés és a kiszállítás menete. 
Néhány abroncsot megnéztünk, mert kíváncsiak voltunk az árakra is. Láttuk, hogy szokott lenni páros akció. Ahol van, hogy majdnem egy gumi áráért kaphatunk kettőt. Én ezután gondolkoztam el azon, hogy mi van akkor, ha nem páros akcióban veszek, hanem egydarabosat, de abból kettőt. Hogy találom meg a párját. Erre a kérdésre választ kaptam az egyik abroncs leírásában, hiszen ott a cég feltünteti, hogy melyik guminak melyik a párja. Ez elég nagy könnyedség a hozzá nem értőknek, mint amilyenek mi vagyunk. 


A motortire.hu-ról azt is megtudtuk, hogy nemcsak a gumivásárlásban tudnak segíteni, hanem a szerelésben, szervizeltetésben is támaszkodhatunk rájuk. Ráadásul a munkára 6 hónap garanciát is vállalnak, a náluk vásárolt abroncs pedig 12 hónapos garanciával bír. Azért ez elég jól hangzik. És még mi hangzik jól? Az, hogy minden ár fel van tüntetve. A gumi árak, a szerelési árak és a kiszállítási díj is ismertetve van a https://www.motortire.hu/ weboldalon. 

motortire.hu

A másik kedvencem az volt, hogy van egy online időpontfoglaló rendszer, ahol könnyedén foglalhatunk időpontot akár gumicserére is. Aki pedig a hagyományosabb módszereket helyezi előtérbe, az személyesen és telefonon is kérhet időpontot. Akkor is megteheti ezt az ember, ha nem náluk vásárolja az abroncsot, a szerelést akár így is elvégzik. 
Nem bántuk meg, hogy kicsit megismerkedtünk a motortire.hu-val. A jövőben, ha motorgumira lesz szükségünk akár nekünk, akár másnak, biztosan eszünkbe jutnak majd.