Régóta hallani arról, hogy a hazai vendéglátásban gondok vannak, de a probléma mélyebbre nyúlik, mint azt sokan gondolnák. Nem csak a kisegítő és felszolgáló személyzetből van elképesztő hiány, hanem a szakácsokból, előkészítőkből is. A testvérem is szakács egy hotelben, és mondanom se kell, az élete nem éppen egy leányálom. Látástól vakulásig dolgozik, épen csak van ereje hazavánszorogni és pár órát aludni, már kelhet is fel és indulhat vissza. Mivel kevesen vannak, ezért alig-alig akad szabadnapja, körülbelül kéthetente egy nap. Nem vagyok meglepve rajta, hogy egy idő után a türelmével együtt az életkedve is elfogyott, és inni kezdett. Már kamaszkorában se vetette meg, sőt, néha elég erősen túlzásba is esett, de legalább rendszeresség nem volt benne. Viszont amikor legutóbb meglátogattam, az alkoholizmus jelei már igen erősen látszottak rajta, én pedig úgy éreztem, hogy mindenképpen tennem kell valamit, mert így tönkre fog menni.
Egy vidéki hotelben dolgozik, szóval ritkán találkozunk. Általában egy évben egyszer-kétszer lelátogatok hozzá, azonban amit az utóbbi időben tapasztaltam, az nem volt éppen biztató. Egyre inkább mutatkoztak rajta az alkoholizmus jelei, ami kicsit aggasztó volt. Csalhatatlan jelek ezek, józan életű vagy mértékkel fogyasztó ember nem így néz ki. Nem bírtam a kíváncsiságommal, és konkrétan megkérdeztem tőle, hogy ennyire rosszul állnak-e a dolgok, remélve, hogy csak tévedek. De szegény kiborult, és a sírás határán panaszolta el, hogy sehogy máshogy nem bírja ki, így viszont érzi, hogy nem jó. Eldöntöttem, hogy a segítségére kell,hogy legyek. Mindenképpen ez a kötelességem, hiszen, mégiscsak a testvére vagyok. Akin ennyire korán kiütköznek az alkoholizmus jelei, annak főleg nem ártana vigyázni, így még a megélhetését is kockáztatja.
Több fórumot, weboldalt, információs felületet is átböngésztem, de mindenhol a klasszikus, több hónapig tartó, kínkeserves elvonót javasolták, azt viszont semmiképpen nem szerettem volna. Végül aztán ráakadtam egy olyan vállalkozásra, akik a saját terápiás házukban újfajta módszerekkel igyekeznek kezelni az alkoholfüggőséget. Ez mindössze 28 napot vesz igénybe, és már kitisztult alkoholistákat is bevonnak. Gondoltam magamban, hogy ennél jobb nem is kell, ha valakik, akkor ezek a szakértő addiktológusok és volt függők biztosan tudnak tenni valamit. Sejtem, hogy ez mennyire nehéz folyamat, az alkoholizmus jelei alapján ez sokkal inkább betegség, mint rossz szokás, hiszen a függő egészsége nagyon megsínyli hosszú távon, sőt, nagyon sokszor az életét is követeli, ha nem lépnek közbe. Végül ismét felkerestem a testvéremet, és megmutattam neki, hogy mire gondoltam. Azt mondta, hogy belevág, kerül amibe kerül. Egy hónap nem a világ, viszont az állapotával sürgősen kezdeni akar valamit, ami dicséretes. Megígértem neki, hogy támogatni fogom, amiben csak tudom, elvégre erre vannak a tesók. Még hátravan a jelentkezés és az időpont egyeztetés, de bízom benne, hogy hamarosan minden sorra kerül.