Régebben a férjemmel nagyon szerettünk hotelekbe járni. Akár egy-egy sima hétvégén is nagyon jól esett egy kis kiszakadás a hétköznapokból, menekülés a folytonos munkavilága elől. Élveztük, hogy nem kell semmit csinálni, mindenünk megvan. Kapunk reggelit, ebédet, vacsorát is, közben pihenhetünk, feltöltődhetünk.
Aztán ahogyan megszülettek a gyerekek a hotel már annyira nem volt opció. Gyerekkel minden sokkal nehezebb, zavarják is esetleg a többieket, nem tudnak megmaradni egy szobában, nem eszik meg azt az ételt éppen, amit aznapra készítettek. Viszont ezekről a kis nyugis pihenésekről, kikapcsolódásokról nem szerettünk volna semmiképp lemondani, így jött az a megoldás, hogy apartmanokat választunk hotelek helyett. Hogy miért? Mert van konyha. Ezzel pedig már alapból elérem azt, hogy én főzök a gyerekeknek és ezért egy probléma megoldva.
Valahol itt kezdődött a konyhák iránti rajongásom. Nagyon megszerettem azt apartmanos konyhákban való főzéseket. Mindig más volt, mindig valami új. Hamar eljutottam addig, hogy rájöttem, nekem is, szükségem van otthon egy új, legalábbis kicsit átalakított konyhára. Férjem először nem rajongott az ötletért, de aztán végül csak belement.
Próbáltam megkeresni azt a megoldást, amivel nem fog a felújítás vagyonokba kerülni, hanem viszonylag olcsón, egy szinte új konyhát kaphatok. A megoldást a konyhabutorom.hu/konyhabutor-olcson.html oldalon találtam meg. Ahol kiderült, hogy a legtöbb pénzt az alapanyagok kiválasztásakor takaríthatok meg a konyhabútoroknál. Lehetőségem van tömör fából, farostlemezből és laminált bútorlapból készült konyhaszekrény választására is. Számomra a legjobb, legideálisabb megoldást jelenesetben a laminált bútorlap jelentette. Igaz erre írták, hogy a legkevésbé tartós, de itt is sokat számít az, hogy milyen faforgácsból készül a bútorlap. Alapesetben erre biztosan nem figyeltünk volna oda, de így, hogy felhívták rá a figyelmet, már biztosan ez volt az első számú szempont, amit figyeltünk. Külön előnye ezenkívül még a laminált bútorlapoknak, hogy a laminálásnak köszönhetően nem szívják magukba a ráfröccsenő folyadékokat, nedvességeket, hanem egyszerűen letisztíthatók, ez pedig két gyerek mellett igazi mentőöv a számomra.
Körülbelül 3-4 hónapot vett igénybe a konyhatervezése és az alapanyagok beszerzése. A végeredménnyel abszolút megvagyok elégedve, sok ötletet különböző apartmanokból gyűjtöttem. Remélem jól választottam, és sok-sok ideig élvezhetem az új konyhám, konyhabútorom szépségeit.