Luxushotelből a csatornába

A családdal mindig is óriási áhítattal néztük a különféle exkluzív hotelek képeit a TV-ben. Sőt, egy idő után ráakadtunk egy csatornára, ahol csakis kizárólag ilyen műsorokat vetítettek: a világ legszebb szállodáit Ausztriától kezdve Egyiptomon át, egészen a Maldív-szigetekig.

Persze azért, mindig amolyan fenntartásokkal hagytuk, hogy a soha nem látott narrátor elkalauzoljon bennünket ezekre a távoli tájakra: az áraik ugyanis megfizethetetlenek voltak.

Egyik délután – mivel vége volt az óráimnak – , úgy döntöttem, hogy a szerencsére bízom a sorsunkat: ha nyerek, bármelyik hotelt választhatjuk, ha pedig nem, akkor úgysem változik semmi. Veszíteni végülis nem veszítek vele semmit.

Én lepődtem meg a legjobban, amikor kiderült, hogy a 6 számból 5-öt sikerült eltalálnom. Már ez is bőven elég volt arra, hogy valamelyik luxushotelba bevessük magunkat, annyi koktélt, vagy bármit fogyasztva, amennyit csak szeretnénk.

Már csak azt kellett eldöntenünk, hogy melyik úticélt válasszuk. Mondanom sem kell, hogy mindegyikünk más-más szállodát nézett ki magának: az egyik Európán belül szeretett volna utazni, a másik egy Isten háta mögötti szigetre, míg a harmadik egy nagyvárosba.

Bizonyos személyi jogok tiszteletben tartása miatt nem nevezem meg pontosan, hogy melyik úticél kihez tartozott.

Több napnyi vitatkozás után, végül megállapodtunk abban, hogy egy csendes óceáni hotelben szállunk meg. Ez a döntés annyira nem nevezhető demokratikusnak, mivel ez leginkább az én kívánságom volt, viszont a nyertes szelvény tőlem származott, így a többiek szavazata mondhatni csak felet ért fejenként.

A kezdeti egyet-nem-értés ellenére, az utazás alatt azért mindenki láthatóan nagyszerűen érezte magát.

Hazaérve azonban egy szörnyű meglepetés fogadott bennünket: állt a víz az előszobában, akárcsak a Reszkessetek, betörők! című filmben. Bár nem igazán nevezhettük magunkat különösebb szakértőnek a csatornák és úgy általában a vízelvezetés világában, mégis úgy gondoltuk, hogy nagyobb baj lehet itt egy szimpla dugulásnál.

Azért vicces lett volna, hogyha az aranybarnára sült arcunkkal nekiláttunk volna pumpálni valamelyik lefolyót, abban a reményben, hogy hátha azonnal megtaláljuk a probléma forrását.

Kb. 5 percnyi, gondolatokkal tűzdelt meditálás után, tudtuk, hogy nem kerülhetjük el az egyetlen adekvát lépést: valamelyikünknek el kell kezdenie keresgélni az interneten, hogy mihamarabb segítséget kérhessünk.

Ekkor sikerült rátalálni a topvizgazfutesszerelo.hu nevű oldalra. A weblapnak köszönhetően, rengeteg információval gazdagodtunk a különféle csatornarendszerekről: megtudhattuk például, hogy az esővíz-elvezető csatorna, valamint a légcsatorna-rendszer legalább olyan létfontosságú feladatokat lát el, mint a szennyvíz csatorna.

Az oldalról az is világosan kiderült, hogyha a szennyvíz csatorna elegendő mennyiségű tisztítónyílással van ellátva, akkor kisebb valószínűséggel találjuk magunkat szembe bárminemű meghibásodással.

Az olvasottak alapján, mindannyian arra jutottunk, hogy feltétlenül kelleni fog szennyvíz csatorna szerelés: fel is hívtuk a topvizgazfutesszerelo.hu csapatát, mert szerettük volna, hogyha minél előbb eltűnik a víz az előszobából, valamint már az étkezőből is, mivel az a szép kis tócsa a maga ütemében, kitartóan kezdett el terjedni.

Több évtizedes szakmai tapasztalattal a hátuk mögött, a szerelőknek nem okozott gondot a csatorna megjavítása: hozzáértésükkel és speciális eszközeikkel meg is kezdték a szennyvíz csatorna szerelést, és rövid idő alatt helyre is hozták a meghibásodást.

Ezek után részletesen elmondták nekünk, hogy pontosan miből adódhatott a probléma, de olyan szakzsargonba sűrítették az egészet, hogy nem sok mindent értettünk belőle.

Különösen szimpatikus volt a topvizgafutesszerelo.hu csapatában, hogy nem kellett rájuk sokat várni: pár órán belül meg is érkeztek, és kb. 1 óra leforgása alatt megszabadítottak minket a kellemetlen problémától.

Köszönésnél hozzátették, hogy nyugodtan fordulhatunk hozzájuk, hogyha bármilyen hasonló gond adódna a házban.

Azóta szerencsére, minden tökéletesen működik, az előszoba padlója pedig maximum a mi talpunktól lesz csak vizes.