A cégünk minden évben szervez egy üzleti rendezvényt, aminek keretében egy kissé drágább árkategóriájú hotelbe utazunk. Ilyenkor meetingekkel és relaxációval egybekötött hétvégét töltünk együtt a kollégákkal. Szeretem ezeket a csapatépítő jellegű rendezvényeket, mert itt megismerhetem a munkatársaimat egy picit közelebbről. Olyan típusú embernek tartom magam, aki attól függetlenül, hogy a munkatársaimról van szó, érdekel, hogy mi zajlik a magánéletükben, szívesen bonyolódom barátságos vitákba különböző témákban. Mi több, ilyenkor mindig kap az ember valamilyen innovatív ötletet, amit aztán be tud építeni a munkafolyamataiba. Mondjuk a konferenciák nagy része pont erről szól, hogy kollektív brainstormingot tartsunk. Szerencsésnek vallom magam, hogy egy progresszív cégnél dolgozhatok. Ez most sem történt másképpen, hiszen szóba került, hogy ki hogyan menedzseli az útnyilvántartásokat, illetve az utazás alatt felmerült céges költségeket. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy hatalmas fejfájást tud okozni a kiküldetés üzemanyag elszámolás.
Már szinte egymásnak passzoltuk a labdát, hogy a jelenlegi üzleti út költségeinek elszámolását ki fogja megcsinálni. Kinek van akkora türelme, hogy dokumentálja az üzemanyag mennyiségét, az utazás célját és időpontját, és az aktuális üzemanyag árakat.
Ez még nem minden, mivel én csináltam már ilyet korábban tudom, hogy abban az esetben, hogyha gumi -vagy olajcsere szükségeltetik az autóban, akkor azt szintén számításba kell venni. Így szurkoltam, hogy hasonló baki ne forduljon elő az utunk során. Iszonyatos odafigyelést igényel az ilyen jellegű a dokumentumok elkészítése. Persze a cél az, hogy a cég tényleges költségeit ki lehessen nyerni és meghatározni.
Kiküldetés üzemanyag elszámolás előnyei
Alapvetően a kiküldetés üzemanyag elszámolás nagy segítség a cégeknek, hiszen ez alapján be tudják lőni, hogy mennyi kiadással kell szembenézniük munkavállalóként. Ezeket a kiadásokat mérlegelve pedig képesek optimalizálni azokat, és esetlegesen csökkenteni a felesleges üzemanyag felhasználást és egyéb költségeket.
Másik előnye, ha ez az elszámolás digitalizálva van, akkor csökkenteni tudjuk az ember általi hibák lehetőségeket. Akár egy automatizációnak köszönhetően a kiküldetés üzemanyag elszámolásból származó adatok integrálódnak és összeadódnak. Ez a munkavállalónak a legnagyobb előny, mivel nem kell foglalkozni az órákon át tartó könyveléssel.
Ez az egyszerű és hatékony módszer segít optimalizálni a munkafolyamatokat, amivel több idő marad potenciálisan nagyobb prioritással rendelkező kötelességekre vagy ad hoc feladatokra.
Miért érdemes bevonni a folyamatba a roadrecord.hu-t?
Ha szeretnéd levenni ezt az adminisztratív terhet a válladról, akkor az ismerősöm által ajánlott roadrecord.hu weboldalt érdemes felkeresned. Én biztos vagyok benne, hogy ezt az üzleti utat is velük fogom intézni, mert hihetetlenül meggyőző, amiket olvastam a weboldalon. Látszik, hogy szakemberek dolgoznak a cégnél, és követi a változó jogszabályokat, előírásokat. Talán ez a legnagyobb kihívás ebben a szakmában, hogy lépést tarts a törvényekkel.
Belegondolni sem merek, hogy mennyi időt meg tudnék spórolni azzal, hogyha kiszerveznénk az üzemanyag elszámolással járó papírmunkát. Sokkal több időm maradna a networkingre, a kapcsolatépítésre. Arról nem is beszélve, hogy rengetegszer fordul elő, hogy a NAV valami miatt visszadobja ezeket a hivatalos dokumentumokat. Az ezzel járó korrekció pedig még több időt emészt fel. Így megóvhatjuk magunkat és a céget is potenciális kockázatoktól és büntetésektől.
Továbbá a roadrecord.hu nemcsak az elszámolásban segít, hanem útnyilvántartásban, ahhoz lízing- és dízel ÁFA levonásban, kiküldetési rendelvényben. A weboldalukon elegendő információt találsz ezekben a témákban, és csak pár kattintásba kerül, hogy aztán időmilliomos legyél.