Miért kell minden hotelnek online marketing tanácsadás és kivitelezés

Mindig mertem nagyot álmodni és ez most sem volt másképp. Párommal régóta terveztük egy hotel megnyitását és már meg is találtuk a tökéletes helyet az építkezés megkezdésére. Mindketten imádjuk a természetet ezért nem is volt kérdés, hogy egy eldugott, békés és gyönyörű vidéken szerettük volna ezt mind kialakítani. Terveink között szerepelt a szobák mellett konferenciatermek, étterem és egyéb spa berendezések mint szauna vagy úszómedence. Nagyon szeretek főzni, ezért arra gondoltam, hogy főző órákat is tudnék tartani az érdeklődőknek.

Ez egy hatalmas projekt volt és férjemmel egyetértettünk abban, hogy már építés közben el kell kezdenünk népszerűsíteni hotelünket, hogy a befektetett pénz minél hamarabb megtérüljön. Az építkezés közben még nem volt internet elérhetőség az Ezüstkőnél, ahogy mi neveztük, ezért be kellett utaznom a városba, amikor testvéreimet akartam felhívni, vagy egyéb ügyeket kellett intéznem. Egyik alkalommal mikor a városban voltam, azon gondolkodtam, hogy vajon hogyan is tudnám folyamatosan népszerűsíteni a hotelt anélkül, hogy napi szinten a városba kelljen járnom.

Először is marketing tanácsadás

Észrevettem, hogy aki előttem használta a gépet az internetkávézóban egy cédulát hagyott az asztalon és ez állt benne: Online marketing tanácsadás és kivitelezés, valamint a weboldal címe: https://keresobenelso.hu. Elmosolyodtam és az jutott eszembe, hogy butaság volt egy percig is azon gondolkodni, hogy egyedül oldjam meg problémáimat, mikor profi segítséget is kérhetek. Tulajdonképpen abban sem voltam biztos, hogy hogyan is kellene nekifogni ennek a népszerűsítésnek de most megoldódni látszanak gondjaim.

Egészen sok időt töltöttem az oldal átnézésével mert rengeteg információ volt és engem minden érdekelt. A linképítést nagyon hasznosnak találtam, hiszen mi a találati lista elején szeretnénk lenni, viszont mivel csak egy induló cég vagyunk ezért az ő tanácsokra ezt a lehetőséget csak a későbbiekben fogom kihasználni.

A weboldal készítésre már akkor rengeteg ötletem volt, amikor még csak a leírást olvastam. Úgy láttam, hogy valóban szükségem volt konzultációra Online marketing tanácsadás és kivitelezés témában. A Keresőben Első csapata rengeteg munkát levesz az ember válláról és egy komplett weboldal készítés elsajátításához hosszú ideig kell tanulni és tapasztalatot szerezni. Természetesen a keresőoptimalizálásról is részletes tájékoztatást adtak viszont én annyira izgatott lettem a weboldal színei kiválasztásánál, hogy arra gondoltam, hogy ezt teljes mértékben rájuk bízom.

Aztán jöhet a kivitelezés

A weboldal készítés elején rengeteg kérdés merült fel azért, hogy olyan legyen a oldal, amilyet mi szeretnénk. Számomra a grafikai elemek nagyon fontosak voltak, mert szerettem volna, ha az oldal pontosan azt a hangulatot tükrözi vissza mint, ami a hotelben is megjelenik majd. Elmondták, hogy az arculat tervezés különböztet meg két hasonló céget egymástól és mivel mi határozzuk meg a részleteket az arculat tervezéshez ezért szinte önmagunkat fogjuk megjeleníteni mindebben.

A Keresőben Első weboldalán rengeteg véleményt és sikertörténetet láthatunk, ami azt bizonyítja, hogy már nagyon sok embernek adtak online marketing tanácsadást és a kivitelezés is sikeresen működött. A csomagajánlatoknál több féle lehetőség közül lehet választani és természetesen egy konzultáció alkalmával, ajánlatkérés után el lehet dönteni, hogy mi az, ami a legmegfelelőbb és legtesthezállóbb mindenki számára.

Nekünk a Keresőben Első csapata nagyon sokat segített és folyamatosan arra kérjük vendégeinket, hogy árulják el, honnan hallottak rólunk. Elenyésző számban ismerősöktől és már elégedett vendégektől, viszont nagyon magas számban weboldalunkról, mellyel valamelyik internetes felületen találkoztak.