Pihenés a hegyekben nem mindenkinek sikerül

A családdal mindig elutazunk a hegyekben, amikor úgy érzem, hogy megcsömörlöttem a munkától és az emberektől. Ilyenkor a kedvenc kis alpesi hotelünket vesszük irányba, ahol mindig nagyon nagy szeretettel fogadnak minket, és törődnek minden kis kívánságunkkal. Amennyiben kedvünk támad kicsit túrázni, még az is belefér a szabadidő eltöltésébe, és a túra okozta fáradalmakat, nagyon hamar ki lehet pihenni a hotel wellness részlegében, majd a pihenést tovább folytatva az étterembe vehetjük és vesszük is az irányt, minden esetben nagyon finom, tradicionális ételeket szoktam itt enni, mindenki megtalálja a maga szája íze szerinti ételeket. Egy – egy ilyen étkezés és hotelban eltöltött napok nem csak arról szól másoknál, hogy pihennek és élvezik az ízeket, egyesek nem tudják még ekkor sem elengedni a munkát.

Ennek a fültanúja voltam vacsora során, hogy egy 40 év körüli férfi egyfolytában a telefonál, és cége ügyeit intézi, majd elmeséli a feleségének, hogy mire is jutott a telefonálások alatt.
A férfi a cége számára tárhelyet szeretne bérelni és a kollégáival ezt beszélni meg vacsoraidő alatt. A tárhely bérlése úgy vettem ki, hogy véghez is ment, mivel egy nagyon jó céget sikerült nekik találniuk az interneten. Ahogyan hallottam nem volt egyszerű a kiválasztási folyamat, mivel voltak elképzelései is a férfinak, hogy milyen szolgáltatásokat szeretne kapni a tárhely szolgáltató cégtől, és ezeknek az elvárásoknak nagyon kevés cég tudott megfelelni, ha pedig megfelelt, akkor rémesen magas árakat szabott, meg amit nem tudtak elfogadni. Már majdnem feladták a keresést, amikor rátaláltak végül erre a remek cégre, akikkel végül szerződést is kötöttek a tárhelyet illetően.

Ahogy hallottam a férfi, ahogyan meglátta a cég honlapját tudta, hogy velük fog szerződni, és hogy mennyire profi csapatot talált, ezt a messzemenő következtetést nem másból vonta le, minthogy a cég honlapja nagyon profi volt. Ez az első körben, az első benyomás alkalmával nagyon fontos ismérv tud lenni. Remekül tagolt oldal, minden címszót könnyű megtalálni, és ezáltal a szolgáltatásokat is könnyű szerrel még egy gyakorlatlan internetfelhasználó is meg tudja találni. Egy tárhelyet forgalmazó, bérbe adó cég, honlapja legyen is mutatós, és könnyen használható, hogy az érdeklődők és a jövendőbeli megrendelők megtaláljanak rajta mindent, pár kattintás után.
A cég, hogy megkönnyítse az érdeklődőik dolgát, különböző csomagokat állított össze számukra, mely alapján könnyebben is megy a kiválasztási folyamat. A csomagok tartalmazzák, hogy a tárterület nagyságát, melyet GB formában adtak meg, a legalacsonyabbtól megtalálhatóak egész magas szintekig is a méretek. Majd ezekhez milyen webtárhelyek tartoznak ezeknek mennyi a aldomainek, vagy e-mailek köthetőek. Mind- mind csomagokba bontva, és amit még zseniálisnak jellemzett a mellettünk vacsorázó férfi, hogy a cég akkora segítséget nyújt az érdeklődők számára, hogy minden csomagjukat jellemez aszerint, hogy mekkora vállalkozások számára ajánlja. Nem szeretné, hogy egyik partnere nagyon csomagot vásárol, miközben nem is használja ki a tárhely nyújtotta szolgáltatásokat maximálisan. Szóval nem csak minőségi szolgáltatást nyújt a cég, de még a megrendelői igényeit is szem előtt tartja. Úgyhogy a férfi még vacsora előtt igent mondott a kollégáinak, hogy a céggel kössenek szerződést mihamarabb, és kezdődjön meg számukra a szolgáltatás nyújtás is. Így már talán nyugodtabban telnek majd a napjai a hotelben.

tárhely